A francia kapcsolat
Ferge Zsuzsa és Pierre Bourdieu a társadalomszerkezetről, az életesélyek egyenlőtlenségeiről és csökkentésük lehetőségeiről az 1960-as és 1970-es években
DOI:
https://doi.org/10.18030/socio.hu.2025.3.9Kulcsszavak:
társadalomszerkezet, társadalmi egyenlőtlenségek, életesélyek, életutak, habitusAbsztrakt
A tanulmány a francia szociológus, Pierre Bourdieu és Ferge Zsuzsa intellektuális kölcsönviszonyát vizsgálja. Társadalomkutatói szemléletük és gyakorlatuk mintázatait elemzi mindenekelőtt szövegeikre és interjúikra alapozva. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen körülmények között jött létre Ferge Zsuzsa és Pierre Bourdieu között az a szakmai és emberi kapcsolat, amely az 1960-as és 1970-es években jelentősen formálta a magyar szociológia alakulását is, illetve milyen sajátos (elő)feltételei voltak e – hazai nézőpontból nézve – meghatározó „francia kapcsolatnak”. E szóban forgó előfeltételek feltárása többrétű történeti rekonstrukciót igényel, amely egyidejűleg képes megmutatni e fejlemények társadalomtörténeti, politikatörténeti, tudomány- és kutatástörténeti összefüggéseit, miközben nem hagyja figyelmen kívül a főbb élettörténeti, sőt a meghatározó családtörténeti tapasztalatokat sem. A vizsgálat így voltaképpen a Pierre Bourdieu által kialakított, majd Ferge Zsuzsa által is alkalmazott történeti-szociológiai megismerési eljárást, a habituselemzést használja fel saját életükre-életművükre és kapcsolatukra vonatkozóan. Az elemzés mindenekelőtt a két szerző társadalomszerkezetről, az életesélyek egyenlőtlenségeiről és csökkentésük lehetőségeiről alkotott sok tekintetben rokon nézeteinek kölcsönviszonyára összpontosít.



